blog-grid

Március 10-én szombaton U19-es és U17-es csapatunk Abaújszántón játszott bajnoki mérkőzést Tállya csapatai ellen. A két mérkőzés egy időpontban zajlott külön helyszínen, U17-es csapatunk mély talajú füves pályán csapott össze elle...

blog-grid

Tegnap rendezték meg az első tavaszi kiemelt Régiós Bozsik U-11-es tornát Egerben. Paronai Tamás, edző beszámolója: – Átmenet nélkül, tehát egyetlen egy szabadtéri edzés nélkül utaztunk erre a tornára. 6+1-es játékrendszerre val...

blog-grid

U-15-ös csapatunknak is javában tart a felkészülése. Vachter Tamás gárdája már-már szokásos módon, minden felkészülési időszakban megmérkőzik a Diósgyőr felnőtt női együttesével. A szokásos összecsapás az idén sem maradt el. Az...

blog-grid

Túl a nehezén

Egy újabb hét telt el NB III-as felnőtt csapatunk felkészülésében. A fiúk ezen a héten is sokat dolgoztak – pihenőnap nélkül. A hét eleji koordinációs és erőnléti foglalkozásokat taktikai megbeszélések és labdás edzések köve...

blog-grid

NB-s csapatokat meghazudtolóan korán kezdte téli felkészülését második csapatunk. Nagy Gábor együttese ma késő délután az Edzőközpont műfüves pályáján tartotta első foglalkozását. A tréningekből a Pálháza elleni bajnoki rajtig ...