blog-grid

Mától hétfőnként visszapillantó sorozatot indítunk honlapunkon, melyben korábban Cigándon focizott játékosokkal beszélgetünk. A sort Janikó Tamással kezdjük, aki 2007-től 2012-ig szolgálta klubunkat. – Nagyon szerettem Cigándon fo...

blog-grid

Sajnos csapatunk a szezon végeztével búcsúzott a harmadosztálytól. A klubvezetés ezért úgy döntött, hogy mindenkivel szerződést bont, valamint arról is határozott, hogy helyi, környékbeli, saját identitású játékosokból épít egy ig...

blog-grid

Baksa Zoltán a 2018/19-es szezon végén pontot tett cigándi pályafutása végére és közel 10 év után elhagyja a klubot. Nagy veszteség éri ezzel egyesületünket hiszen egy ikon távozik, aki 2010 eleje óta erősíti már csapatunkat. Összese...

blog-grid

Augusztus 10-én rajtol a B-A-Z megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság. Tíz év után csapatunknak újból ebben a csoportban lesz jelenése, ahol összesen 16 csapat száll harcba a bajnoki pontokért. A versenykiírás értelmében az NB III-ból ...

blog-grid

Június 7-én évadzáró vacsora keretein belül, az utánpótlás csapatainknak is lezártuk a 2018/2019 – es bajnoki évet. – Örömünkre szolgált, hogy összesen bő 200 fő vett részt a rendezvényen, ahol a gyerekek mellett a szülők...

blog-grid

A CISE, a helyi kötődésű és környékbeli fiatalok szerepeltetése mellett döntött akkor, amikor megfogalmazta a klub jövőbeni filozófiáját, elképzeléseit. Mint azt, ahogyan sokan tudják, a felnőtt csapat szereplése az elmúlt három évb...

blog-grid

A következő idénytől Nagy Gábor lesz a felnőtt csapat edzője. A CISE utánpótlás vezetője korábban már irányította a felnőtteket, akikkel 2008-ban Sport TV kupát nyert, egy évre rá pedig feljutott velük az NB III-ba. Legutóbb – t...

blog-grid

A hosszú és kimerítő szezon végeztével szerveztek évzáró vacsorát tegnap a Cigándi Innovációs és Ifjúsági Sportegyesület utánpótlás labdarúgó csapatainak. A játékosokon kívül jelen voltak a játékosok szülei, az egyesület veze...

blog-grid

A Magyar Labdarúgó-szövetség kedd délelőtt elkészítette a megyei osztályozó sorsolását. A húsz megyei bajnok közül hat nem vállalta az NB III-as szereplést (vagy nem kapott licencet), így a maradék tizennégy csapatból hat (Hatvan, Lip...