“C” szintű Körzetközpont besorolást kapott a Cigánd SE

Az MLSZ nyártól kialakítja az egész országot lefedő, megyei és régiós utánpótlásképző-centrumok hálózatát. A cél a regionális tehetségközpontok szakmai és szervezeti fejlődésének elősegítése, az azokban folyó munka ellenőrzése és teljesítmény alapú finanszírozásának kialakítása. Az elnökség – a Double Pass objektív visszajelzései alapján – választotta ki azokat az utánpótlásműhelyeket, amelyek területi alapon segítik elő a legtehetségesebb fiatalok kiválasztását és fejlődését.

Körzetközpontok (C-szint)

A Körzetközpontok (KK) elsősorban a grassroots/amatőr és az elit utánpótlás-képzés között helyezkednek el egyfajta hídként, és az lesz az elsődleges feladatuk, hogy a játékosok foglalkoztatása gyermekkorban a lakóhelyhez közel indulhasson el. Ezekben a központokban történik a futball megszerettetése a gyermekekkel, majd a tehetségesebb gyermekek kiválasztása és „feladása” a Tehetségközpontokba (TK). A piramis legalján az a mintegy 1400 amatőr klub található, melyek fő feladata, hogy minél több gyermeket csábítsanak a labdarúgásba.

– Célunkat elértük, a munka beérett, hiszen Cigánd Körzetközpont besorolást kapott! Ennek megfelelően kell készülnünk a továbbiakban, hogy nyártól még komolyabb és színvonalasabb munka indulhasson meg Cigándon. Egy új korszak veszi kezdetét, nem csak az klub, de a térség labdarúgásának életében is – fogalmazott Tóth István ügyvezető.

Óriási gratuláció a klub valamennyi alkalmazottjának ezért a sikerért!

Borítókép: mlsz.hu

Share Now

Kapcsolódó bejegyzések

Szóljon hozzá!