Elhunyt Lázár Bence, az Újpest egykori labdarúgója

Gyászol a labdarúgó-társadalom.

Hosszan tartó betegség után ma hajnalban elhunyt Lázár Bence.

Lázár Bence Lajosmizsén kezdte pályafutását, majd 2006-ban az Újpest FC-be igazolt, ahol a másodszámú utánpótlás csapatban kezdett, két év elteltével pedig már az NB I-ben szerepelt. 2014-ig 52 mérkőzésen lépett pályára, összesen 13 gólt szerzett, s ebben az évben elhódították a Magyar Kupát is. Kölcsönben szerepelt az osztrák SV Würmlában és a Nyíregyháza Spartacus FC-ben is. 2015 szeptemberében diagnosztizáltak nála leukémiát. A nem sokkal korábban, 23 esztendősen a futballtól visszavonuló támadó bő egy évvel később már műsort vezetett a Sport Tv-n. Néhány napja kiderült, a betegség ismét támadásba lendült, családja segítséget kért: vérkészítményekre volt szüksége. Sajnos azonban ma érkezett a szomorú hír, a fiatal sportoló 26 esztendősen elhunyt.

A Cigánd Sportegyesület vezetősége, szakmai stábja, a játékosok osztoznak a család gyászában és őszinte részvétüket fejezik ki az elhunyt hozzátartozóinak.

Share Now

Kapcsolódó bejegyzések

Szóljon hozzá!