Holnap kezdődik a téli felkészülés

A CISE január 7-én kezdi a felkészülést a tavaszi idényre. Szénay Péter, szakmai igazgató bő kerettel tréningezik majd.

A Cigánd SE felnőtt csapatának tagjai még a pihenőjüket töltik, de hétfőtől már elkezdődik a tavaszi idényre való felkészülés. A tervek szerint a futballistáknak holnap 10 órára van jelenésük, de ukrán játékosaink az ortodox karácsony miatt később kapcsolódnak be a munkába, amely így is nagy létszámmal kezdődik.

– Három szakaszra van szétosztva a felkészülési időszak. Az első három hétre 23 edzés és 5 edzőmérkőzés van tervezve. Az azt követő egy héten 11 edzés lesz edzőmérkőzés nélkül. Az utolsó három héten 18 edzés és újabb 5 meccs vár ránk. A felkészülés alatt több mint 30 játékos kap majd lehetőséget, de még mindig keresünk új játékosokat. A nagy létszám azonban nem lesz sokáig, mert a második hétvégén már le akarom zárni a keretet – tájékoztatta honlapunkat Szénay Péter.

– A 10 edzőmérkőzésből kétszer másodosztályú csapat ellen játszunk (Terebes és Balmazújváros), négyszer harmadosztályú szlovák csapatok ellen (Snina, Veľké Revištia, Humenné, Vranov) és négyszer megye I. osztályú együttesek ellen (Mád, Tarpa, Kisvárda II, Nagyhalász). Van mit javítani a játékunkon, de a legnagyobb feladat az lesz, hogy rendet tegyünk a fejekben azoknál akik maradnak, és összekovácsoljuk a csapatszellemet, hogy sikeresen szerepeljünk a bajnokságban – zárta mondandóját szakmai igazgatónk.

Tervezett felkészülési mérkőzések:
Január 12. (szombat) 11:00:Cigánd SE – Mád FC (megyei I. osztály) Cigánd, Edzőközpont
Január 16. (szerda) 17:00: MFK Snina (szlovák III. osztály) – Cigánd SE Szinna, Műfüves pálya
Január 19. (szombat) 10:00: FK Slavoj Trebisov (szlovák II. osztály) – Cigánd SE Tőketerebes, Stadion
Január 23. (szerda) 17:00: Cigánd SE – Tarpa SC (megyei I. osztály) Cigánd, Edzőközpont
Január 26. (szombat) 11:00: Balmaz Kamilla Gyógyfürdő (NB II) – Cigánd SE Balmazújváros, Edzőközpont
Február 6. (szerda) 17:00: Cigánd SE – TJ FK Veľké Revištia (szlovák III. osztály) Cigánd, Edzőközpont
Február 9. (szombat) 11:00: Cigánd SE – FK Humenné (szlovák III. osztály) Cigánd, Edzőközpont
Február 13. (szerda) 17:00: Cigánd SE – Kisvárda Master Good II (megyei I. osztály) Cigánd, Edzőközpont
Február 16. (szombat) 11:00:Cigánd SE – Nagyhalászi SE (megyei I. osztály) Cigánd, Edzőközpont
Február 24. (vasárnap) 14:30:Cigánd SE – MFK Vranov nad Topl’ou (szlovák III. osztály) Cigánd, Városi Stadion
A változás jogát fenntartjuk!

 

Share Now

Kapcsolódó bejegyzések

Szóljon hozzá!