Kiváló játék, értékes győzelem!

NB III Keleti csoport 20. forduló

Putnok FC – Cigánd SE 0–4 (0–2)

Putnok Várady Béla Sportközpont, 250 néző. Vezette: Takács Ákos (Benkő Róbert, Dr. Gavalla-Kulcsár Judit)

Putnok: Egyed – Tóth, Zimányi, Mahalek, Czető – Chifu (Lajkó, 67′), Illés (Takács, 72′), Csirszki, Vajda – Bene (Pogonyi, 87′), Katona. Vezetőedző: Koszta Péter.

Cigánd: Miron – Zanko, Lukác, Kovács G., Varga – Fodor, Rjaskó, Baksa (Pavol Šulák, 76′), Kelemen (Répási, 81′) – Velici (Bodnaruk, 45′), Belényesi. Szakmai igazgató: Szénay Péter.

Gólszerzők: Belényesi, 26′, Kelemen, 45′, Bodnaruk, 48′, Zanko, 74′.

Nyilatkozatok:

Koszta Péter: – Azt a tüzet nem láttam a csapatomban, ami minden mérkőzés megnyeréséhez szükséges. A Cigánd akaraterőben, agresszivitásban megvert minket. Olyan gólokat kaptunk, amiket a serdülő korosztályban szoktak. Az NB3-ban a csapatok hasonló szintet képviselnek így a győzelem azon múlik, ki tud hozzá tenni valami pluszt illetve ki tud csapatszinten jól működni. Nálunk sem plusz nem volt, sem csapatszint, úgyhogy teljesen megérdemelten nyert a Cigánd.

Szénay Péter: – Nekünk minden mérkőzés nagyon fontos, ez a mai is az volt. Szeretnénk minél több pontot gyűjteni, mert bent akarunk maradni. Sikerült nyerni, aminek nagyon örülök! A Putnok a második és a harmadik gól után már nem tudott felállni, de nehéz is lett volna onnan.

Share Now

Kapcsolódó bejegyzések

Szóljon hozzá!