Mi lett vele? Vasas Viktor

Múltidéző sorozatunk következő részében Vasas Viktort kértük egy kis visszatekintésre.

2013-ban érkezett Cigándra a még most is csak 27 éves szerencsi fiatalember, aki az itt töltött egy éve alatt meghatározó játékosa volt csapatunknak.

– Szívesen emlékszem vissza a csapat összes tagjára, de ha ki kellene emelnem valakit vagy valakiket, akkor az Révész Zoltán, Kocsis János és Girdán Sándor lenne. Amikor Nyíregyházáról Cigándra mentünk edzésre, sok vicces dolog történt mindig útközben, de az edzések is rendre jó hangulatban teltek – emlékszik vissza a villámléptű szélső

Vasas Viktor a 2013/14-es bajnoki szezon szinte valamennyi mérkőzésén kezdőként lépett pályára.

– Mi történt veled azóta mióta eljöttél Cigándról? – Miután eljöttem Cigándról kb. fél év múlva Németországba költöztünk a feleségemmel, ahol azóta is élünk.

Viktor 5 éve már, hogy Németországban él, egy sörgyárban dolgozik, de mellette még mindig futballozik a hetedosztályú ESV Freilassing csapatában. 2017-ben megnősült, és 2018. novemberében megszületett a kislánya, Panni Nina.

Feleségével, Nikivel és kislányukkal Panni Ninával egy kis kikapcsolódás Bad Reichenhall-ban a helyi fürdőben.

Név: Vasas Viktor
Poszt: bal oldali középpályás
Mezszám: 92
Születési hely, idő: Miskolc, 1992.01.16.
Becenév: Vitya
Családi állapot:  házas
Eddigi pályafutás: Bőcs, Kazincbarcika, Tállya, MFK Zemplín Michalovce, Cigánd, Bad Reichenhall, Freilassing
Erősebb láb: bal
Pályafutásom kezdetei: Bőcs
Legemlékezetesebb mérkőzésem: Cigánd SE – DVTK 3-4 Magyar kupameccsen nagyon jól játszottunk, 3-1-re vezettünk és akkor rúgtunk egy hatalmas kapufát amely ha bemegy lezárjuk a meccset, de végül szerencsésen fordított az NB I-es csapat.
Edzők, akikre a legszívesebben emlékszem:  Tóth László, Zsiga Gyula, Kocsis János
Mivel foglalkoznék, ha nem lennék futballista: Valószínűleg tanár lennék
Kedvenc étel: Bolognai spagetti
Kedvenc ital:  zero cola
Kedvenc zenei stílus, együttes: Dimitri Vegas & Like Mike
Kedvenc film: Transformers
Mérkőzéssel, labdarúgással kapcsolatos babonám: nincs
Példakép a labdarúgásban: Messi
Szabadidős tevékenység, ami kikapcsolódást jelent számomra: A családommal lenni
A sportág, amit a labdarúgáson kívül leginkább kedvelek: Kézilabda

Share Now

Kapcsolódó bejegyzések

Szóljon hozzá!