MK: Történelmi tett küszöbén

A Cigánd SE labdarúgó csapata történelme során harmadik alkalommal jutott el odáig a Magyar Kupában, hogy a legjobb 16 közé kerülésért küzdhet. Ezen szakaszban előbb 2007 őszén a Vasas 5-0-ra nyert a településen, majd hat esztendővel később, 2013-ban a Diósgyőr 4-3-ra tudott győzni a CISE vendégeként. Utóbbi mérkőzésen, hogy ha 3-1-es vezetésüknél kihasználjuk ordító ziccerünket (Varga Zoltán óriási kapufát lőtt), akkor…

A Doroggal tavaly találkoztunk a bajnokságban, mert csakúgy mint mi, ők is újonccsapatként szerepeltek az NB II-ben. Rögtön az első fordulóban találkozott is a két együttes, melyen idegenben Kis Szabolcs büntetőből szerzett találatával még mi vezettünk, de később megfordította a Dorog a mérkőzést. Hazai pályán azonban sikerült elégtételt vennünk, Popescu találatával itthon mi győztünk 1-0-ra. Azt gondolom ezzel az eredménnyel most is kiegyeznénk.

Cigánd SE (NB III 10.) – Dorogi FC (NB II 12.)

Játékvezető: Veizer Roland

Asszisztensek: Berettyán Péter, Szert Balázs

Tóth Csaba, a Dorog szakmai vezetője: – A célunk egyértelműen, hogy továbbjussunk, nyilván az osztálykülönbséget beleértve szeretnénk a pályán is megmutatni, hogy jobbak vagyunk. Én azt gondolom egyébként a Cigándra, hogy egy masszív csapat, akik tavaly az NB II-ben játszottak, tudjuk azt, hogy kiestek, de játszottunk ott is és egy nagyon nehéz mérkőzés volt – tavaly a bajnoki forduló során. A Cigándnak az a célja, hogy továbbjusson a kupában, hiszen ők a bajnoki mérkőzéseiket befejezték. Nagyon erős mentális csapatuk van úgy érzem, akik hajtanak, küzdenek. Még azt tudni kell róluk, hogy azért a keleti régióban ilyen agresszív csapatra számítunk. A középmezőnyben vannak a bajnokságban, ez azt jelenti, hogy stabilak NB III-as szinten. Mi szeretnénk mindenféleképpen 1-2 góllal megnyerni a mérkőzést és továbbjutni.

Baksa Zoltán, a Cigánd játékosa: Sajnos egy sikertelen hétvége után vagyunk, amit nem pont nélkül szerettünk volna lehozni. Szerettük volna az év utolsó, de a tavaszi első bajnoki fordulót sikeresen megvívni, ez nem sikerült. Most újabb nehéz mérkőzés elé nézünk, amin tudunk javítani, és ennek érdekében mindent el is fog követni csapatunk. Tudjuk, hogy a Dorog egy nagyon jó csapat, nem téveszt meg minket a tabellán elfoglalt helyezésük. Szeretnénk ha a Szolnok után újabb NB II-es skalppal zárhatnánk ez évi kupaszereplésünket.

Emlékeztető a korábbi két említett 1/32 kupamérkőzésünkről

A 2007. szeptember 26-i jegyzőkönyv:

Magyar Kupa legjobb 16 közé jutásért 2007/08

Cigánd SE – Vasas SC 0-5 (0-3)
Cigánd, 1100 néző. Vezette: Veizer Roland (Orosz János , Takács János).

Cigánd: Mata – Hajdú, Ocsenás, Csáki, Králik (Dókus, 46′) – Terjék – Dócs (Balla, 62′), Janikó (Tóth J., 69′), Nagy G., Csillik – Ablonczy. Játékos-edző: Nagy Gábor.

Vasas: Németh – Kiss M., Unierzyski, Tóth A., Kiss K. (Gáspár, 80′) – B. Tóth (Rebryk, 46′), Pavicsevics, Odrobéna, Mundi – Sowunmi (Szűcs, 71′), Skita. Vezetőedző: Mészöly Géza.

Gólszerzők: Skita, 9′, 88′, Sowunmi, 23., 39′, Rebryk, 74′.

 

A 2013. október 30-i jegyzőkönyv:

Magyar Kupa legjobb 16 közé jutásért 2013/14

Cigánd SE – Diósgyőri VTK 3-4 (2-1)

Cigánd, 900 néző. Vezette: Takács János (L. Tóth Lajos, Szilágyi Norbert).

Cigánd: Sánta – Ludescher, Sipos, Tempfli (Vicickó, 20′), Varga K. – Ur, Baksa – Vasas, Pop (Módis, 69′), Varga Z. (Gnandt-Németh, 75′) – Roszel. Vezetőedző: Fogarasi Zoltán.

Diósgyőr: Gelei – Eperjesi (Hanek, 58′), Kádár, Alves, Husic – Elek (Nikházi, 46′) – Kostic, Tisza, Gosztonyi – Bacsa (Boros, 54′), Batioja. Vezetőedző: Sivic Tomislav.

Gólszerzők: Tempfli, 7′, Sipos, 37′, Baksa, 48′ illetve Tempfli (öngól), 9′, Tisza, 68′, 82′, Alves, 76′.

Share Now

Kapcsolódó bejegyzések

Szóljon hozzá!