Sok munka van még előttünk, de az idő kegyetlen gyorsasággal telik…

Prisztács Tamás, vezetőedző értékelte az eddig eltelt felkészülési időszakot: – Hétfőtől szombatig, sűrű program várt a játékosokra. Új arcok érkeztek, és távoztak. Abban a stádiumban vagyunk, hogy keressük a megfelelő játékos típusokat, melyek képesek lesznek beilleszkedni a játék-koncepcióba. Jelenleg újjá építjük az egész csapatot, és ez látszott is az eredményeken. Ez a processzus időigényes. Ezt a fázist nem szabad elhamarkodni és hibát követni, de türelemmel kell dolgozni a játékos kerettel. Az új játékosokat alaposan meg kell ismernünk és bevonni a taktikai elméletbe. A hét folyamán két ellenféllel találkoztunk, azzal a céllal, hogy lássuk a játékosok képességeit mérkőzésben. Hajdúszoboszló ellen támadás vezetésével es befejezésével foglalkoztunk, miközben Balmazújváros ellen a védekező tolódásokra voltunk kíváncsiak. Az összes játékos kapott lehetőséget, tehát a jelenlegi keretről már konkrétumokról is tudunk beszélni. Az előttünk álló hét folyamán konkretizálni kell a csapatot, ezért a játék stabilizációjával fogunk foglalkozni. Számunkra legfontosabb az, hogy a játékosok a játékba kezdjék bevonni a taktikai elemeket. Kedden erőnléti tesztek várhatóak, melyek eredményeiből feltudjuk térképezni a jelenlegi kondíció állapotot. Szerdán és szombaton az utolsó felkészülő mérkőzések várnak ránk, melyeken az összjátékra fogunk odafigyelni. Sok munka van még előttünk, de az idő kegyetlen gyorsasággal telik, ezért az utolsó hétnek alá kell rendelni mindent, hogy jövőhéten már csak a bajnokság kezdetére készüljünk.

Share Now

Kapcsolódó bejegyzések

Szóljon hozzá!