Szakértőnk: Arany László (Jászberényi FC)

A hétvégén a 2. fordulóval folytatódik az NB III Keleti csoport küzdelemsorozata. Az aktuális párosítások megtippelésére ezúttal Arany Lászlót, a Jászberényi FC vezetőedzőjét kértük fel.

Nyírbátor – Eger: – Az első fordulóban mind a két csapat meglepetést okozott, az Eger az egyik bajnokesélyesnek kikiáltott csapatot verte meg. Idegenben nehéz dolguk lesz, szerintem pontosztozkodással fog végződni a találkozó. Tippem: 1-1.

Tiszaújváros – DEAC: – Meglepő vereséget szenvedett az első fordulóban az Újváros, míg a Debrecen hazai pályán tudott pontot szerezni egy jó csapat ellen. Szerintem a hazai pálya előnye fog érvényesülni. Tippem: 2-1.

Putnok – Szolnok: – Két döntetlent elérő csapat találkozik, a hazaiaknak adnék több esélyt, de a Szolnok idegenben pontot fog szerezni. Tippem: 0-0.

Sajóbábony – ESMTK: – Mindkét csapat győzelemmel kezdte a bajnokságot, a felkerülő hazaiak kemény csata elé állítják a fővárosiakat. Tippem: 2-2.

Gyöngyös – Jászberény: – A hazaiak vereséggel kezdték a szezont, de ahogy Csank mestert ismerem valamit ki fog találni ellenünk. Győzni szeretnénk, úgy érkezünk a vendéglátóinkhoz, hogy maximális tisztelettel és becsülettel fogjuk végigjátszani a mérkőzést. Erre a mérkőzésre babonából nem tippelnék.

Sényő – Füzesgyarmat: – Látszik a hazai csapaton Sándor Tamás volt játékostársam keze munkája, tavaly nem érdemtelenül lettek az országban a legjobb amatőr csapat. A vendégek a bajnokság egyik élcsapata, régóta ismerem Oláh Feri munkáját. Egy bátor, őszinte mérkőzésen a Gyarmat ponttal fog távozni. Tippem: 1-1.

Salgótarján – DVTK II: – A hazaiak első hazai mérkőzésén biztos kemény csata elé állítják a diósgyőri fiatalokat. Nagy számú nézősereg előtt a Répás Béla utódai egy góllal győzni fognak. Tippem: 1-0.

Tállya – Cigánd: – A vendégek nagyon szervezetten játszottak ellenünk az első fordulóban. Látszott rajtuk, hogy komoly munka folyik náluk. A hazaiak játékát feltérképeztük Budapesten, ők is pozitív benyomást tettek ránk. Nagyon kevésen fog múlni, úgy érzem vendég siker születik ezen a mérkőzésen. Tippem: 1-2.

 

Share Now

Kapcsolódó bejegyzések

Szóljon hozzá!