Szakértőnk: Kriston István (Sajóbábonyi VSE)

A hétvégén rendezik az NB III Keleti csoportjának 4. fordulóját. Az esélyeket Kriston István, a Sajóbábonyi VSE vezetőedzője latolgatta.

Füzesgyarmat – Jászberény: – A két csapatról rendelkezésre álló információk szerint mindkét gárdának komoly céljai vannak a bajnokságban, ennek ismeretében színvonalas és küzdelmes találkozóra van kilátás.

Gyöngyös – Eger: – Fontos és nagyon várt mérkőzés lesz mindkét csapat számára, biztos, hogy két motivált csapat fog megmérkőzni egymással.

Nyírbátor – Szolnok: – A hazaiak biztos, hogy megnehezítik az elmúlt idényt még a magasabb osztályban töltő vendégcsapat dolgát.

Putnok – ESMTK: – Mindkét csapat jó erőkből áll éppen ezért a forduló egyik rangadóját láthatják a nézők.

Sajóbábony – Tállya: – Biztos vagyok benne, hogy egy szervezett csapattal találkozunk vasárnap. Azon leszünk, hogy ezt a szervezettséget minél hatékonyabban fel tudjuk törni.

Sényő – DEAC: – A vendégcsapatba több olyan játékos is pályára lép, akik a közelmúltban magasabb osztályban szerepeltek és ezáltal a jó erőkből álló hazaiaknak nem lesz könnyű mérkőzésük.

Tiszaújváros – Diósgyőr: – A hazai csapat szeretné megszerezni a három pontot, viszont a vendég, csapat nem fogja könnyen adni a pontot vagy pontokat.

Salgótarján – Cigánd: – Kiegyenlített küzdelmet várok, érzésem szerint egy gól fogja eldönteni a párharcot!

– Szándékosan nem szerettem volna számszerű eredményeket tippelni, mert az nem az erősségem. Jó játékot kívánok minden csapatnak az előttünk álló hétvégére!

Share Now

Kapcsolódó bejegyzések

Szóljon hozzá!