Szakértőnk: Tősér Norbert

Vasárnap rendezik az NB III Keleti csoport 24. fordulójának mérkőzéseit. A bajnoki találkozókra Tősér Norbert, a Nemzeti Sport újságírója tippelt.

Putnok FC–Jászberényi FC: – A Keleti csoport legjobb formájában lévő csapat a Jászberény, sorozatban kilenc bajnokit nyert meg, s ezeken a meccseken csupán két gólt kapott. Idegenben nem a legjobb a mérlege, de Putnokon javíthat. Tippem: 1–2

Füzesgyarmati SK–Erzsébeti SMTK: – Bár a Füzesgyarmat az előző fordulóban vereséget szenvedett a Diósgyőr II vendégeként, hazai pályán továbbra is veszélyes ellenfél, ráadásul visszavágna az őszi, fővárosban elszenvedett vereségért. Tippem: 2–1

Eger SE–Diósgyőri VTK II: – Két gyengén teljesítő együttes összecsapásán nem lenne meglepetés a döntetlen. Az Eger 11., s igaz, hogy a Diósgyőr II legutóbbi három mérkőzését megnyerte, de így is csak a 12. helyen szerénykedik, ugyanakkor egy-egy pont megszerzésével mindkettő tovább távolodhat a kiesőzónától. Tippem: 1–1

Debreceni EAC–Szolnoki MÁV FC: – A vendégeknek muszáj nyerniük, ha szeretnének bajnoki címet szerezniük. Bár lemaradásuk mindössze kettő pont a listavezető Jászberény mögött, de a győzelmek számában is rosszabbul állnak, márpedig egy esetleges pontazonosság esetén számítana. Tippem: 1–3

Termálfürdő FC Tiszaújváros–Salgótarjáni BTC: – Edzőt váltott a Salgótarján, amely Rubint Richárd irányításával kétgólos hátrányból fordított a Putnok ellen az előző fordulóban. Ezúttal azonban a három mérkőzés óta veretlen Tiszaújvároshoz utazik, s sok jóra nem számíthat. Tippem: 2–0

Nyírbátori FC–Sajóbábony VSE: – Idegenben a Sajóbábony még augusztusban, az idénynyitón győzött, az időközben lejátszott tíz bajnokija közül csak a tállyai 0–0-val szerzett pontot, egyébként kizárólag veszített. A Nyírbátor hazai pályán hektikusan teljesít. Tippem: 1–0

Sényő-Carnifex FC–Tállya KSE: – Mindkét csapat a középmezőny tagja, vélhetően se előre se hátra nagyon nem kerülhet a hátralévő fordulókban, vagyis a döntetlen nem lenne meglepetés ebben a párharcban sem. Tippem: 1–1

Gyöngyösi AK–Cigánd SE: – A hazaiak a 14. helyen szerénykednek, míg a vendégek sereghajtók. Egy esetleges győzelemmel bármelyikük előrébb léphet, döntetlennel azonban semmire sem mennének. Tippem: 0–1

Share Now

Kapcsolódó bejegyzések

Szóljon hozzá!