U9-es csapatunk Nyíradonyban járt

U9-es korosztályú együttesünk múlt szombaton az idei év utolsó szabadtéri KK-tornáján jelent meg Nyíradonyban, ahol négy csapat ellen vívott hasznos mérkőzéseket.

Feigel Attila, edző: – Ellenfeleink között szerepelt a DEAC, a Hajdúszoboszló, a Nyírbátor és a Csenger gárdája. A torna elején érződött a gyerekeken egy kis megilletődöttség, de utána sikerült felvennünk a ritmust és sok kezdeményező megoldást láttam tőlük. Ez a délelőtti torna nagyon jól szolgálta a kis futballisták fejlődését, emellett pedig azt is öröm volt látni, hogy élvezték a játékot, és mindenki igyekezett a tőle telhetőt megtenni a pályán. A fejlődésük szemmel látható, és ha így edzenek továbbra is a srácok, sok boldog pillanatot fognak még a focipályákon átélni!