Sikeres főpróba: U19-es csapatunk fölényes győzelmet aratott a Nyíregyháza Spartacus ellen

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS: 

CIGÁND SE U19–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC U17 5–1 (2–1)

Cigánd, Edzőközpont.

CISE: Halász B. (Korbács, Nagy Z.) – Oláh K. (Bartha), Kanalas (Iski B.), Balabás (Kanalas), Szolanszkij (Józsa-Vincze) – Deák M. (Ivánkó A.), Hevorjan (Teru) – Karászi (Juhász M.), Jóni Zs. (Barabás), Demeter (Hevorjan) – Kállai (Lejko). Edző: Nagy Gábor

Góljaink: Demeter, Kállai, Karászi, Iski B., Jóni Zs.

Nagy Gábor: – Jó iramban kezdődött a mérkőzés, ellenfelünk folyamatosan presszingelt minket, aminek nagyon örültem. Így élesben tudtuk gyakorolni a labdakihozatalokat, támadás felépítéseket. Minden játékossal megvagyok elégedve, mert játszott a csapat, kevés labdát rúgtunk el, és az iramra sem lehetett panasz. A második félidőre fiatal ellenfelünk elfáradt, ekkor már sorra jöttek a helyzetek.  Maximálisan elégedett vagyok mindenki hozzáállásával, amit az egész felkészülési időszakban nyújtottak! Jövő héten kedden kezdődik a bajnoki nyitány, ahol szeretnénk győztesen lejönni a pályáról.