Sulikézi fesztivál Sárospatakon – örömteli játék és sportszerű küzdelmek

Az elmúlt hétvégén a Wáberer Sportcentrum adott otthont a II. korcsoportos Sulikézi Fesztivál utolsó fordulójának, ahol a fiatal kézilabdázók vidám hangulatban, sportszerűen és nagy lelkesedéssel töltötték együtt a napot.

A rendezvény első részében a gyerekek hat különböző állomáson próbálhatták ki ügyességüket és koordinációs képességeiket, ahol változatos feladatokon keresztül, játékos formában mozoghattak. Ezt követően, mint mindig, a csapatok három pályán játszottak egymás ellen, így mindenki mindenkivel összemérhette tudását. A fesztiválok különlegessége volt, hogy a játékosok vegyes csapatokban szerepeltek: a különböző szakosztályok fiataljai más egyesületek játékosaival alkottak közös csapatokat.

A gyerekek végig nagy örömmel és lelkesedéssel játszottak, a lelátón pedig a szülők teremtettek remek hangulatot. A rendezvény ismét bebizonyította, hogy a Sulikézi program nemcsak a sportág megszerettetéséről, hanem az élményekről, a közösségről és a mozgás öröméről is szól.

Ablonczyné Gyüre Henrietta, edző beszámolója U12-es korosztályunk bajnoki mérkőzéseiről: – A hétvégén a szezon utolsó előtti bajnoki mérkőzéseit játszottuk Nyírpazonyban. A hajrához érkezve már a csapaton nagyon érződött a fáradtság, melyet a játék képe is jól mutatott. Az első találkozón a SZIKE Nyíregyháza ellen lépett pályára a csapat. A mérkőzésre rányomta bélyegét a játékvezetői ítélkezés, amely több alkalommal is megzavarta a játék ritmusát. A vitatható döntések a gyerekeket elbizonytalanították. Ennek ellenére nem lehet kizárólag erre fogni a sok hibát, hiszen a csapat játékában is benne volt a pontatlanság és a dekoncentráltság. Több technikai hiba és elkapkodott megoldás volt, ám a küzdeni akarás ezúttal is megmutatkozott. A nehézségek ellenére sikerült megszerezni a győzelmet: SZIKE Nyíregyháza–Cigánd SE 15–20. A második mérkőzésen a Vitka SE-Cigánd ellen már kevésbé volt érezhető az a tűz, amely korábban jellemezte a csapatot. A játék sokszor kapkodóvá és szervezetlenné vált, a mérkőzés helyenként igazi „össze-visszaságnak” tűnt. Ennek ellenére a győzelem itt is megvolt, Cigánd SE–Vitka SE-Cigánd 17–5. A szezon vége előtt egy forduló még hátra van, ahol a cél nemcsak az újabb siker, hanem az is, hogy a bajnokságot szép játékkal és méltó teljesítménnyel zárja a csapat. Gratulálok a lányoknak! Hajrá, Cigánd!