A bajnokság hajrájához közeledve, vezetőedzőnk értékelte a csapat eddigi tavaszi teljesítményét, köztük a legutóbbi két hazai győzelmet, de kitért a sérülésekre, valamint szót ejtett a szezonból hátralévő találkozókról is.
– Úgy néz ki a bajnokság hajrájára sikerült kijönni a csapatnak egy kisebbfajta hullámvölgyből!?
– Sajnos nem úgy sikerült a tavaszunk ahogy elképzeltük, de bízom benne, hogy túl vagyunk a hullámvölgyön. A legutóbbi két hazai győzelem olyan önbizalmat, lökést adhat, mellyel sikerülhet kitolnunk egy jó szériát a bajnokság végéig.
– Öt bajnoki mérkőzés van még hátra. Mit vársz azokon a meccseken?
– Meccsről-meccsre készülünk, éppen az aktuális ellenfél ellen szeretnénk a legjobb formában pályára lépni. A legfontosabb, hogy mindenki legyen egészséges, és készüljön becsületesen, akkor a többi jön magától. Természetesen minden meccsen nyerni szeretnénk.
– Több sérültünk is van, nyilván ez nagyban megnehezíti a dolgodat a csapat felkészítésében?
– Igen, sajnos ez így van! Nem könnyű helyzet, de pár kivétellel többeknél csak kisebb húzódások vannak, melyeket általában a hétvégékre sikerül rendbe tenni.
– A soron következő ellenfél az Aszaló lesz, ráadásul idegenben. Milyen összecsapásra számítasz?
– Ősszel nagy különbségű győzelem volt, de óriási badarság lenne abból a meccsből kiindulnunk. Az Aszaló jól szerepel tavasszal, így nehéz mérkőzést várok, de célunk egyértelműen a három pont megszerzése.