Tóth Ádám mesternégyest szerzett az Emőd ellen

Tóth Ádám az Emőd elleni négy góljával örökre beírta magát a cigándi futball históriás könyvébe, melynek 2007/08-as története óta ő volt a harmadik futballista, aki mesternégyest szerzett klubunk színeiben.

– Lőttél már valaha mesternégyest tétmeccsen?
– Nem, még soha! Nem sikerült eddig négy gólt szereznem egy meccsen, se felnőtt, se utánpótlás szinten.
– Akadozott az első félidő a tegnapi mérkőzésen, de sima lett a végére! Milyennek láttad a találkozót?
– Az első félidőben kicsit görcsösnek éreztem a csapatot, de szerencsére így is magabiztos előnyt sikerült szereznünk. A második játékrészben viszont már jól játszottunk, szép támadásokat vezettünk és rengeteg helyzetet alakítottunk ki, melyből sikerült is többet kihasználnunk.
– A legutóbbi négy meccs eredménye azt mutatja, hogy összeállt a csapat, kitart ez a végéig, meglesz a bajnoki cím és a feljutás?
– Nem titok, hogy az NB III-ba való feljutás a célunk, melyhez a bajnokság megnyerésén keresztül vezet az út. A tavaszi szezon elején kisebb hullámvölgybe került a csapat, de az elmúlt négy meccsen tudtunk bizonyítani a szurkolóinknak és magunknak is. Ez önbizalmat kell, hogy adjon mindenkinek a következő mérkőzésekre, és akkor eredményesen tudjuk zárni a szezont.
– Ezzel a négy találattal feljöttél a góllövőlistán, elérhető közelségbe került a gólkirályi cím, gondolom motivál ez is a bajnokság megnyerése és a feljutás mellett?

– Természetesen szeretnék minél több gólt szerezni, mellyel elsősorban a csapat céljának elérését szeretném segíteni. Boldog vagyok, hogy kisebb sérülésemet magam mögött hagytam, és minden erőmmel azon vagyok, hogy jövőre magasabb osztályban szerepeljünk. Az pedig már csak hab lenne a tortán, ha sikerülne a feljutás mellett a gólkirályi címet is megszereznem.

KORÁBBI CIGÁNDI MESTERNÉGYESEK:

Az elmúlt tizenöt év első cigándi mesternégyesét Rab László szerezte, amely végül mesterötös lett, sőt klasszikus mesterötös. Ez a nem mindennapi teljesítmény 2008. március 22-én született egy Varbó elleni (18–0!) megyei I. osztályú bajnoki mérkőzésen. Ezen a találkozón Vécsi Gábor is eljutott négy gólig. Két korábbi kiváló csatárunk mellett még Horváth Zoltán, a Diósgyőr jelenlegi gólvágója jutott el színeinkben négy találatig, ő 2010. május 22-én az NB III Tisza-csoportjának 22. fordulójában lőtte a Balkány együttesének (4–1).