A tavalyi szezon után lassan véget ér a játékosok szabadsága, június 18-án, szerdán ismét megkezdődik a közös munka a Városi Stadionban.
Az első héten három tréning, illetve egy egymás közötti meccs szerepel a programban, a munka erőnléti és labdás foglalkozásokat is tartalmaz. A keret szerdától péntekig egységesen 18 órától edz. Az első héten több próbajátékos érkezik a klubhoz, – belföldről és külföldről egyaránt jönnek kiszemeltek –, ezt követően azonban már az állandónak tekinthető keret készül a bajnokságra, persze, mindez nem zárja ki újabb futballisták leigazolását. Csatlakozik a kerethez négy saját nevelésű utánpótlás játékosunk is, akiknek a beépítése fontos szempont lesz a következő szezonban.
Ami a szakmai stábot illeti, bővülhet és cserélődhet is, egy biztos a vezetőedző személye továbbra is Kocsis János, akinek a munkáját a következő szezonban is Csáki Róbert segíti majd.
Az első hivatalos edzőmérkőzését június 28-án, szombaton játssza csapatunk, a korábbi hírekkel ellentétben – az edzőközpont pályafelújítása miatt – nem hazai környezetben, hanem idegenben, a román másodosztályba frissen feljutott Szatmárnémeti otthonában.
Felkészülési mérkőzések:
- Június 28., szombat, 11:00:
CSM Olimpia Satu Mare (román II. liga)–Cigánd SE
Szatmárnémeti, Daniel Prodan Stadion - Július 2., szerda, 18:00:
Cigánd SE–Hajdúszoboszlói SE (H.-B. Vármegyei I. osztály)
Cigánd, Városi Stadion - Július 5., szombat, 11:00:
Cigánd SE–Debreceni VSC II (NB III)
Cigánd, Edzőközpont - Július 8., kedd, 18:00:
Cigánd SE–Kisvárda Master Good II (NB III)
Cigánd, Városi Stadion - Július 11., péntek, 19:00:
Cigánd SE–Debreceni EAC (NB III)
Cigánd, Városi Stadion - Július 12., szombat, 15:30/18:00:
Cigánd SE–Putnok FC (NB III) / Sényő FC Selyem-Ber (NB III)
Cigánd, Városi Stadion - Július 17., csütörtök, 18:00:
Cigánd SE–Nyíregyháza Spartacus FC II (NB III)
Cigánd, Edzőközpont - Július 20., vasárnap, 17:30:
Cigánd SE–CSM Victoria Carei (román IV. liga)
Cigánd, Városi Stadion
A változás / változtatás jogát fenntartjuk!