Utolsó KK-torna az éven

U11-es csapatunk vasárnap az idei utolsó körzetközponti tornán vett részt Nyíradonyban.

Gönczi Zoltán, edző: A fiúk mind a négy mérkőzésen nagyon jó, felszabadult játékkal örvendeztettek meg. Az első meccstől kezdve bátran fociztak, mindenki felvállalta az egy az egy elleni játékot és próbáltak előrefelé focizni. A korábbiakkal ellentétben most jó arányban használtuk ki az adódó lehetőségeinket, és sok szép támadást vezettünk, melyekből gólokat tudtunk szerezni. Ez bizakodásra ad okot a jövőre nézve. A védekezésünk is jól nézett ki, a labdakihozatalaink egész jól működtek, nem rúgtuk el a labdákat és próbáltunk hátulról tudatosan építkezni. Dicséret illeti a csapat össze tagját mert azt gondolom most mindenki a legjobb arcát mutatta és nagyon jó teljesítményt nyújtott! Ezek mellett büszke vagyok arra is, hogy az utolsó parázs hangulatú mérkőzésünket is jól kezelték és ott se illetődtek meg és ugyanazzal a nyugalommal játszottak tovább mint előtte és nem hatott ki a teljesítményükre! Méltó játékkal és hozzáállással zártuk a kinti tornák sorát, remélem ezzel az akarással folytatjuk a futsal sorozatokat is!