Tisztul a kép, hamarosan végleges lehet a keret

Másfél hete tart a Cigánd SE felkészülési programja, a klubvezetés viszont ennél már jóval korábban megkezdte az egyeztetéseket a saját és leendő játékosainkkal.

Több szurkolónk is várta már az információkat a játékoskeretben történt változásokról. Kezdjük a távozókkal: Budaházi, Levente, Juhász Martin, Matyi Zoltán, Luis Ramos, Szilágyi Szebasztián, Szokolai Márk és Cservenyák Tamás máshol folytatja pályafutását. Ezúton is köszönjük eddigi munkájukat, sok sikert és sérülésmentes szezont kívánunk nekik!

A tavalyi bajnokcsapatból Nagy Sándor, Poór László, Artem Atamasz, Elek Ádám, Farkas Márton, Ferencz Róbert, Katona György, Kelemen Gergő, Králik Mihály, Oravecz Zénó, Szabó Kornél és Tóth Ádám tagja lesz a bajnokságban augusztusban induló csapatunknak is. Továbbá a felnőtt csapat keretének teljes jogú játékosa lesz az utánpótlásból felkerült Jávor Alex, Binó Balázs, Dócs Benedek és Gégény Zénó.

Klubunkhoz igazoltak a következő labdarúgók, így ők is cigándi szerelést öltenek: Kulcsár Hunor, Motkó Benjámin, Nagy Dávid, Szegedi Bence, Szőlősi Patrik és Tóth Szabolcs.

A sérültekkel kapcsolatban annyi ismeretes, hogy Králik Mihály és Motkó Benjámin kisebb sérülése helyrejött, ők ma már együtt edzenek a többiekkel. Gégény Zénó rehabilitációja jól halad, és nemsokára már teljes értékű munkát végezhet. Artem Atamasz műtétre vár, mely után a teljes felépülése 5-6 hetet vehet igénybe, azután számíthat rá a szakmai stáb. Tóth Szabolcs a felkészülés alatt szenvedett sérülést, reméljük nemsokára munkába állhat, így bízunk benne, hogy mindannyian a csapat segítségére tudnak majd lenni.

Pár helyen lesznek még változások a keretben, amint további konkrétumokról tudunk beszámolni, azonnal tájékoztatjuk szurkolóinkat.