Idegenben kezdjük a bajnoki szezont

Új vezetőedzővel vág neki a Cigánd SE felnőtt labdarúgócsapata a szombaton induló B.-A.-Z. Megyei I. osztály 2022/2023-as kiírásának. Emellett több új játékossal is erősödött az együttes kerete, és jól sikerültek a felkészülési mérkőzések is, így mindenképp pozitív hangulatban indulhat az új bajnoki szezon.

Szombaton 17 órától megkezdődik a bajnokság, ahol az első fordulóban Alsózsolcára látogatunk. Felnőtt csapatunk számára továbbra is az a cél, hogy feljusson végre az NB III-ba, ami a jelenlegi mezőnyben egyáltalán nem tűnik egyszerű feladatnak. Az előzetes hírekből ugyanis azt hallani, hogy a Hidasnémeti, Mezőkövesd II, Felsőzsolca, Gesztely és az Ózd is rendkívül erős, masszív vetélytársaknak néznek ki. Július 1-én a vezetőedzői poszton változás történt, Szatmári Csaba helyére Paulik István érkezett. Új vezetőedző jött, de a régi stáb maradt, asszisztens edzőként továbbra is Nagy Gábor segíti a csapat munkáját, és kapusedző poszton sem volt változás, idén is Szabó Attila készíti fel a hálóőröket.

Érkezett: Kulcsár Hunor (Tállya), Motkó Benjámin (Tállya), Nagy Dávid (Ibrány), Nagy Nándor (Füzesgyarmat), Starosta Dávid (Kozármisleny), Szegedi Bence (Tállya), Szőlősi Patrik (Ibrány), Tóth Szabolcs (Tállya), Vass Ottó (Kisvárda II)

Utánpótlásból felkerültek: Dócs Benedek, Jóni Zsolt

A Cigánd SE 2022/2023-as kerete:

Kapusok: Nagy Sándor, Poór László

Védők: Baráz Márkó, Ferencz Róbert, Nagy Nándor, Szegedi Bence, Szőlősi Patrik, Tóth Szabolcs, Vass Ottó

Középpályások: Artem Atamasz, Dócs Benedek, Elek Ádám, Farkas Márton, Jávor Alex, Jóni Zsolt, Katona György, Kulcsár Hunor, Oravecz Zénó, Starosta Dávid

Támadók: Gégény Zénó, Kelemen Gergő, Králik Mihály, Motkó Benjámin, Nagy Dávid, Tóth Ádám

Stáb: Paulik István vezetőedző, Nagy Gábor asszisztens edző, Szabó Attila kapusedző, Kovács Barbara masszőr, Antal Ferenc egészségügyi asszisztens, Fodorné Mahalek Mária szertáros, Terjék Sándor technikai vezető

Mindeközben már javában zajlik a bérletértékesítés a Városi Stadion klubházában és jegypénztárában, hétköznaponként és hazai meccsnapokon lesz lehetőség megvásárolni a szezonbérleteket. Az első hazai bajnokira augusztus 19-én, pénteken kerül sor 20 órától, amikor az újonc Tokaj együttesét fogadjuk a Városi Stadionban.

Hajrá, CISE! Hajrá, Darazsak!