Ma kezdődik a labdarúgó-világbajnokság Katarban


Eljött a nagy nap, vasárnap magyar idő szerint 17 órától a Katar–Ecuador mérkőzéssel megkezdődik a 22. labdarúgó-világbajnokság. A rendhagyó időpontban, november 20. és december 18. között sorra kerülő tornán 32 válogatott méri majd össze erejét, egy hónap alatt 64 összecsapást rendeznek.

Katar a maga 11 581 négyzetkilométerével a legkisebb területű ország, amely világbajnokságot rendezhet. Először tartják az arab világban, muszlim többségű országban a vb-t, míg Ázsia 2002 után másodszor lesz a torna házigazdája. Ez lesz az első olyan vb, amelyet a katari időjárás sajátosságai miatt nem az eddig szokásos nyári időpontban, hanem november–decemberben rendeznek meg.

A mostani lesz az utolsó 32 csapatos világbajnokság, a 2026-os tornán már 48 csapatosra bővül a mezőny.

A vb nyitómérkőzését vasárnap a házigazda Katar válogatottja játssza Ecuadorral, magyar idő szerint 17 órától az al-Horban található al-Bajt Stadionban.

A foci-vb-ről való várakozásaikról folyamatosan megkérdezzük majd a Cigánd SE szakvezetőit.

A CSOPORTKÖR MÉRKŐZÉSEI NAPI BONTÁSBAN:

November 20., vasárnap

A csoport, 17:00 Katar–Ecuador
al-Hor, al-Bajt Stadion

November 21., hétfő

B csoport, 14:00 Anglia–Irán
al-Rajján, Kalifa Nemzetközi Stadion

A csoport, 17:00  Szenegál–Hollandia
Doha, al-Tumama Stadion

B csoport, 20:00 Egyesült Államok–Wales
al-Rajján, Ahmad bin Ali Stadion

November 22., kedd

C csoport, 11:00 Argentína–Szaúd-Arábia
Loszail, Lusail Iconic Stadion

D csoport, 14:00 Dánia–Tunézia
al-Rajján, Education City Stadion

C csoport, 17:00 Mexikó–Lengyelország
Doha, 974 Stadion

D csoport, 20:00 Franciaország–Ausztrália
al-Vakra, al-Dzsanúb Stadion

November 23., szerda

F csoport, 11:00 Marokkó–Horvátország
al-Hor, al-Bajt Stadion

E csoport, 14:00 Németország–Japán
al-Rajján, Kalifa Nemzetközi Stadion

E csoport, 17:00 Spanyolország–Costa Rica
Doha, al-Tumama Stadion

F csoport, 20:00 Belgium–Kanada 
al-Rajján, Ahmad bin ali Stadion

November 24., csütörtök

G csoport, 11:00 Svájc–Kamerun
al-Vakra, al-Dzsanúb Stadion

H csoport, 14:00 Uruguay–Dél-Korea
al-Rajján, Education City Stadion

H csoport, 17:00 Portugália–Ghána
Doha, 974 Stadion

G csoport, 20:00 Brazília–Szerbia 
Loszail, Lusail Iconic Stadon

November 25., péntek

B csoport, 11:00 Wales–Irán
al-Rajján, Ahmad bin Ali Stadion

A csoport, 14:00 Katar–Szenegál 
Doha, al-Tumama Stadion

A csoport, 17:00 Hollandia–Ecuador
al-Rajján, Kalifa Nemzetközi Stadion

B csoport, 20:00 Anglia–Egyesült Államok
al-Hor, al-Bajt Stadion

November 26., szombat

D csoport, 11:00 Tunézia –Ausztrália
al-Vakra, al Dzsanúb Stadion

C csoport, 14:00 Lengyelország–Szaúd-Arábia 
al-Rajján, Education City Stadion

D csoport, 17:00 Franciaország–Dánia
Doha, 974 Stadion

C csoport, 20:00 Argentína–Mexikó
Loszail, Lusail Iconic Stadion

November 27., vasárnap

E csoport, 11:00 Japán–Costa Rica
al-Rajján, Ahmad bin Ali Stadion

F csoport, 14:00 Belgium–Marokkó
Doha, al-Tumama Stadion

F csoport, 17:00 Horvátország–Kanada
al-Rajján, Kalifa Nemzetközi Stadion

E csoport, 20:00 Spanyolország–Németország
al-Hor, al-Bajt Stadion

November 28., hétfő

G csoport, 11:00 Kamerun–Szerbia
al-Vakra, al-Dzsanúb Stadion

H csoport 14:00 Dél-Korea–Ghána
al-Rajján, Education City Stadion

G csoport 17:00 Brazília–Svájc
Doha, 974 Stadion

H csoport, 20:00 Portugália–Uruguay
Loszail, Lusail Iconic Stadion

November 29., kedd

A csoport, 16:00 Hollandia–Katar
al-Hor, al-Bajt Stadion

A csoport, 16:00 Ecuador–Szenegál
al-Rajján, Kalifa Nemzetközi Stadion

B csoport, 20:00 Wales–Anglia
al-Rajján, Ahmad bin Ali Stadion

B csoport, 20:00 Irán–Egyesült Államok
Doha, al-Tumama Stadion

November 30., szerda

D csoport, 16:00 Tunézia–Franciaország
al-Rajján, Education City Stadion

D csoport, 16:00 Ausztrália–Dánia
al-Vakra, al-Dzsanúb

C csoport, 20:00 Lengyelország–Argentína
Doha, 974 Stadion

C csoport, 20:00 Szaúd-Arábia–Mexikó
Loszail, Lusail Iconic Stadion

December 1., csütörtök

F csoport, 16:00 Horvátország–Belgium
al-Rajján, Ahmad bin Ali Stadion

F csoport, 16:00 Kanada–Marokkó
Doha, al-Tumama Stadion

E csoport, 20:00 Japán–Spanyolország
al-Rajján, Kalifa Nemzetközi Stadion

E csoport, 20:00 Costa Rica–Németország
al-Hor, al-Bajt Stadion

December 2., péntek

H csoport, 16:00 Dél-Korea–Portugália
al-Rajján, Education City Stadion

H csoport, 16:00 Ghána–Uruguay
al-Vakra, al-Dzsanúb Stadion

G csoport, 20:00 Kamerun–Brazília
Loszail, Lusail Iconic Stadion

G csoport, 20:00 Szerbia–Svájc
Doha, 974 Stadion


AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ:

Nyolcaddöntők

December 3.
16:00 A csoport 1. helyezettje – B csoport 2. helyezettje (49. mérkőzés)
al-Rajján, Kalifa Nemzetközi Stadion

20:00 C csoport 1. helyezettje – D csoport 2. helyezettje (50. mérkőzés)
al-Rajján, Ahmad bin Ali Stadion

December 4.

16:00 D csoport 1. helyezettje – C csoport 2. helyezettje (51. mérkőzés)
Doha, al-Tumama Stadion

20:00 B csoport 1. helyezettje – A csoport 2. helyezettje (52. mérkőzés)
al-Hor, al-Bajt Stadion

December 5.

16:00 E csoport 1. helyezettje – F csoport 2. helyezettje (53. mérkőzés)
al-Vakra, al-Dzsanúb Stadion

20:00 G csoport 1. helyezettje – H csoport 2. helyezettje (54. mérkőzés)
Doha, 974 Stadion

December 6.

16:00 F csoport 1. helyezettje – E csoport 2. helyezettje (55. mérkőzés)
al-Rajján, Education City Stadion

20:00 H csoport 1. helyezettje – G csoport 2. helyezettje (56. mérkőzés)
Loszail, Lusail Iconic Stadion

Negyeddöntők

December 9.

16:00 Az 53. mérkőzés győztese – 54. mérkőzés győztese (58. mérkőzés)
al-Rajján, Education City Stadion

20:00 A 49. mérkőzés győztese – 50. mérkőzés győztese (57. mérkőzés)
Loszail, Lusail Iconic Stadion

December 10.

16:00 Az 55. mérkőzés győztese – 56. mérkőzés győztese (60. mérkőzés)
Doha, al-Tumama Stadion

20:00 Az 51. mérkőzés győztese – 52. mérkőzés győztese (59. mérkőzés)
al-Hor, al-Bajt Stadion


Elődöntők

December 13.

20:00 Az 57. mérkőzés győztese – 58. mérkőzés győztese
Loszail, Lusail Iconic Stadion

December 14.

20:00 Az 59. mérkőzés győztese – 60. mérkőzés győztese
al-Hor, al-Bajt Stadion


Bronzmérkőzés

December 17.

16:00 Az elődöntő vesztesei
al-Rajján, Kalifa Nemzetközi Stadion

Döntő

December 18.

16:00 Az elődöntő győztesei
Loszail, Lusail Iconic Stadion