Tavaszi tehetségtábort rendeztünk

A Cigánd SE KK körzetéhez tartozó „D” szintű klubok játékosai és az egyesületünkhöz járó, helyi, tehetséges gyerekek kaptak meghívást a kétnapos, napközis táborba.

A Gönczi Zoltán és Nagy Dávid alkotta szakmai stáb olyan edzéseket állított össze, amiben a labdarúgás fontosabb elemei hangsúlyosan jelentek meg, de a résztvevő gyerekek számára szórakoztató, könnyen megérthető és követhető volt. „Sajnos, az előre tervezett, 16 fős keretet betegségek miatt nem tudtuk tartani, így az első napon 14 fővel vágtunk bele a munkába, majd a második napon újabb két fővel csökkent a létszám” – számolt be az eseményről Nagy Dávid, operatív vezető.
A gyerekek végig nagy koncentrációval követték és hajtották végre az edzők utasításait. Mindkét nap az ebéd utáni „pihenőben”, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Cigándi Tagintézmény munkatársai, Nagy-Tóbiás Katalin és Balabás Dominika tartottak érdekes, a labdarúgáshoz is kötődő foglalkozásokat a táborozóknak. Természetesen minden gyerek számára a legnagyobb örömet, a tábort záró, egymás közötti játék okozta. A mérkőzés után a résztvevők apró ajándékban részesültek.
Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki segítette a tábor létrejöttét és színvonalas megvalósítását!