U16-os csapatunk megállíthatatlan (EREDMÉNYEK)

MLSZ REGIONÁLIS U19 ALAP, ÉSZAKKELETI CSOPORT, 5. FORDULÓ:

Cigánd SE–Bódva-Völgyi TSE 0–2 (0–2)

 

MLSZ REGIONÁLIS U16 ALAP, ÉSZAKKELETI CSOPORT, 5. FORDULÓ:

Cigánd SE–Sajóvölgye Focisuli 4–1 (1–0)

Vicickó László, edző: – Gratulálok a fiúknak a mérkőzésen nyújtott teljesítményhez! Átérezték a mérkőzés fontosságát, végig az történt a pályán, amit elterveztünk. Fordulatos csata volt, kőkemény párharcokkal, sok gólhelyzettel, de azt tegyük hozzá nagyobb lehetőségeink nekünk voltak, és ezeknek a többségét sikerült értékesítenünk. Így, úgy érzem megérdemelt győzelmet arattunk egy szimpatikus csapat ellen. Mindenki kapott játéklehetőséget, a cserejátékosok jól szálltak be, és hozzá tettek a játékhoz. Gratulálok a fiúknak, csak így tovább!

 

MLSZ REGIONÁLIS U13 ALAP, ÉSZAKKELETI CSOPORT, 4. FORDULÓ:

Balmazújvárosi FC–Cigánd SE 0–3 (0–2, 0–3, 0–3)

Paronai Tamás, edző: – Az első perctől domináltunk a mérkőzésen, és végig mezőnyfölényben játszottunk. A második 20 perc legelején kialakult a végeredmény, a hazaiak csak elvétve érték a kapunk elé. Voltak azután is lehetőségeink, de a szűk és rövid pályán jól védekezett a Balmaz! Dicsérendő, hogy minden körülmények között törekedtek a labdakihozatalra. Köszönjük a szülők hozzáállását, ritka jó társaság alakult ki!

 

MLSZ REGIONÁLIS U12 ALAP, ÉSZAKKELETI CSOPORT, 4. FORDULÓ:

Balmazújvárosi FC–Cigánd SE 10–0 (1–0, 5–0, 8–0)

Kertész Milán, edző: – A mérkőzés első felében azt gondolom, hogy jól játszottunk, nyomást tudtunk gyakorolni az ellenfélre, viszont a túl magas védekezés miatt minden egyes kontra támadást az ellenfél könyörtelenül kihasznált. A kapufáink kifelé pattantak, a kapott gólok pedig csökkentették az önbizalmat. A támadás és védekezés egyensúlya hiányzott, nem érvényesülta labdavesztést követő gyors visszarendeződés, az azonnali visszatámadások. A középpályás labdaszerzésekre igyekszünk a jövőben nagyobb hangsúlyt fektetni.