A Nagykárollyal is megmérkőzünk, a Hidasnémeti ellen főpróbázunk

Felnőtt csapatunk 2024. január 15-én, hétfőn kezdi a közös felkészülést a tavaszi szezonra.

Játékosaink egyéni edzésterveket kaptak a pihenőidőszakra, amelyeket fokozatosan teljesítenek, az edzői stáb pedig folyamatosan ellenőrzi ezeket.

A tavaszi szezonra való felkészülés egy fizikai állapotfelméréssel kezdődik, majd következnek az edzések, edzőmérkőzések a Vasút utcai Edzőközpontban, ahol minden szükséges dolog a rendelkezésére áll.

Nyolc előkészületi mérkőzés van betervezve, valamennyi februárban. Az új évben a SZ-SZ-B. vármegyei I. osztály listavezetője, a Mándok VSE lesz az első ellenfelünk; őket február 3-án, szombaton látjuk vendégül. Négy nappal később, február 7-én, szerdán idegenben a csoporttárs Sényő ellen lépünk pályára, amely a tabella 13. helyén telel. Majd következik a hagyományos cigándi téli hármastorna, melyen összecsapunk a Ferencváros tartalékcsapatával, akik hozzánk hasonlóan harmadik helyen állnak az NB III-ban, csak ők a délnyugati csoportban, illetve a besztercebányai Hamsik Akadémiával. Azt követően a szlovák másodosztályú Terebes látogat hozzánk, majd a Varannó elleni találkozó következik. A főpróba előtti szerdán a Nagykároly lesz az ellenfelünk.

Ami az utolsó felkészülési találkozónkat illeti, február 24-én lépünk pályára, a tervek szerint 11 órától a Hidasnémeti érkezik hozzánk.

Az első tavaszi fordulóban a tabellaszomszéd, DVSC II együtteséhez látogatunk, 2024. március 3-án.

CIGÁND SE FELNŐTT – TÉLI FELKÉSZÜLÉS 2023/24

MENETREND

  Dátum         Időpont     Esemény                                                                                     Helyszín

2024.01.15. 10:00 Felkészülés kezdete/mérések Cigánd, Edzőközpont
2024.02.03. 11:00 Cigánd SE–Mándok VSE (SZ.-SZ.-B. vármegyei I. osztály, 1. helyezett) Cigánd, Edzőközpont
2024.02.07. 18:00 Cigánd SE–Sényő FC Selyem-Ber (NB III Északkeleti csoport, 13.) Cigánd, Edzőközpont
2024.02.10. 11:00 Cigánd SE–RSC Hamsik Academy (Szlovák III. liga Nyugati csoport, 7.) Cigánd, Edzőközpont
2024.02.10. 12:15 Cigánd SE–Ferencvárosi TC II (NB III Délnyugati csoport, 3.) Cigánd, Edzőközpont
2024.02.14. 18:00 Cigánd SE–FK Slavoj Trebisov (Szlovák II. liga, 10.) Cigánd, Edzőközpont
2024.02.17. 11:00 Cigánd SE–MFK Vranov nad Topl’ou (Szlovák III. liga Keleti csoport, 8.) Cigánd, Edzőközpont
2024.02.21. 17:00 Cigánd SE–CSM Victoria Carei (Román Liga 3, Seria 10, 6.) Cigánd, Edzőközpont
2024.02.24. 11:00 Cigánd SE–Hidasnémeti VSC (B.-A.-Z. vármegyei I. osztály, 4.) Cigánd, Edzőközpont
2024.03.03. 11:00 Bajnoki mérkőzés, 18. forduló: Debreceni VSC II–Cigánd SE Debrecen, DEAC Sportcampus

A változtatás jogát fenntartjuk!