U11-es KK-teremtorna Nyíregyházán

A Filo SE által rendezett U11-es KK-teremtornán vettek részt játékosaink.

Gönczi Zoltán, edző: – Az elmúlt hétvégén a harmadik és egyben utolsó U11-es KK-teremtornán vettünk részt. A tornán az U10-es csapatunk egy részével és a körzetből behívott 2014-es születésű „próbajátékosokkal” léptünk pályára. Az első mérkőzésen kissé érződött a megilletődöttség és a fizikai hátrány, de ennek ellenére jól játszottak a fiúk az egész mérkőzésen. Nagy nyomást helyezett ránk az ellenfél, ezáltal kevés támadást tudtunk vezetni, inkább a védekezés volt ránk jellemző. A mérkőzés után átbeszéltük, hogy mire figyeljenek jobban a továbbiakban. A másik két mérkőzésre a védekezésünk stabilabb volt, többet tudtuk birtokolni a labdát és szép támadásokat is tudtunk vezetni. Az elmúlt két hét mozgalmas volt számukra így hamar jött a fáradtság, de ennek ellenére elégedett voltam a játékukkal. Mindhárom mérkőzésen igyekeztek a tudásuk legjavát mutatni és egy percre se adták fel. Az ilyen mérkőzéseken fogunk tudni fejlődni és látják a gyerekek is, hogy miben kell még javulnunk a továbbiakban. Több jó teljesítmény is volt csapaton belül, végül Adorján Dominik kapta meg a legjobbnak járó elismerést!