Nívós teremlabdarúgó-torna Cigándon: Mikuláskor érkezik a Team Finder Pro Kupa

December 4–5–6-án Cigánd kerül a hazai kispályás labdarúgás középpontjába.

A háromnapos torna nemcsak a versenyről, hanem a közösségi élményről és a jótékonyságról is szól.

A tornát a Team Finder Pro csapata szervezi, akik célja egy olyan rendezvény létrehozása, amely nemcsak a versengésről szól, hanem élményt nyújt a játékosoknak és a szurkolóknak is, miközben közösséget épít és jótékony célt szolgál.

Az idei tornán 24 csapat méri össze erejét. A mezőny rendkívül kiegyenlített, sok jó csapat nevezett már, így szinte bárki esélyes lehet a végső győzelemre. Azonban van három országosan is kiemelkedő együttes, akik Cigándra látogatnak, ilyen az egri Stáber Bau, a hortobágyi Hegedűs Major és a budapesti The Private Rooftop FC gárdája is, akik az idén  megnyerték a minifutball Bajnokok Ligáját.  

A Team Finder Pro Kupa presztízsét jelzi, hogy a csapatok összesen 1 millió forint összdíjazásért küzdenek meg, így minden mérkőzésnek komoly tétje lesz. A torna végén a legjobbak elismerése sem marad el. Az all star csapat kiválasztása mellett a legjobb kapus díját, a legjobb játékos díját és a gólkirálynak járó elismerést is átadják. A rendezvény figyelmet fordít a társadalmi felelősségvállalásra: csokoládégyűjtést indítanak még a rendezvény kezdete előtt a szervezők. Emellett rengeteg értékes tombolatárgy kerül sorsolásra.

A Team Finder Pro közösségi média oldalain a nézők folyamatosan nyomon követhetik az eredményeket, a programokat is. November 25-én lesz a torna hivatalos sorsolása ÉLŐ-ben a Zemplén TV-n.

A TORNA LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓI

Időpont: 2026. december 4–6.

Helyszín: Cigánd, Városi Szabadidő Központ

Tervezett mérkőzésidőszakok:

      • Péntek: 16:00–22:00
      • Szombat: 08:00–21:00
      • Vasárnap: 09:00–19:00

    Díjazás, szabályok:

      • Összdíjazás: 1.000.000 Ft
      • Nevezési díj: 60.000 Ft
      • Lebonyolítás: SOCCA-szabályok szerint, 4×2 méteres kapukkal
      • Péntek–szombat: csoportmérkőzések
      • Vasárnap: csoportmérkőzések és egyenes kieséses szakasz

NEVEZÉSI HATÁRIDŐ: 2026. NOVEMBER 23. (23:59)

Nevezés és további információ:
+36 20 803 7493

Erős mezőny, kiváló körülmények, pörgős mérkőzések és egymillió forintos összdíjazás várja a résztvevőket!

A helyek korlátozott számban állnak rendelkezésre, ezért érdemes mielőbb biztosítani csapatotok részvételét.

Várjuk jelentkezéseteket, találkozzunk Cigándon december első hétvégéjén!