Jól sikerült a teltházas CISE-bál

November 12-én közel 170 fő részvételével került megrendezésre az első CISE BÁL.

A sportos eseményt, ahol végig remek hangulat uralkodott a Cigánd Sportegyesület szervezte. Az eseményt Oláh Krisztián polgármester úr nyitotta meg, majd Dr. Hegedűs Csaba olimpiai bajnok birkózó üdvözölte a vendégeket. A táncos esten bemutatójukkal, előadásukkal színesítették a programot: Tóth Emese freestyle-os, a Sarkantyús Néptáncegyüttes, a Cigándi Triangel Majorette Tánccsoport, a Cigándi Gyermek Néptánccsoport, Nagy-Tóbiás Katalin és Balabás Dominika. Az est során díjátadásokra is sor került. Díszoklevélben részesült Tóth János alpolgármester úr, aki 13 éven keresztül, gazdasági vezetőként, lelkiismeretesen dolgozott az egyesületnél. Belicza János sportigazgató úr, az esemény főszervezője külön erre a rendezvényre készített gravírozott poharat adott át a jelenlévőknek, valamint felfedte a CISE Halhatatlanok Klubjának ötödik tagját. A CISE HK tagjai Fodor Zoltán urat választotta meg, aki több éven keresztül töltötte be az elnöki posztot. A táncverseny, a belépő jeggyel történő nyerési esély, a sofőrszolgálat, videók / képek az egyesület életéből, a tombolasorsolás is színesítette a programot. A talpalávalót a híres debreceni Jam zenekar biztosította.