A Cigánd SE fotóiból nyílt kiállítás

Szívet melengető volt látni egy helyen a cigándi labdarúgás kedvelőinek azt a fotóválogatást, amit szombaton nyitottak meg a Szabadidő Központ aulájában.

A különleges kiállítás a Magyar Kultúra Hete programsorozat, illetve a Cigánd „100 kép sorozat” részeként került megrendezésre. Településünk újra egyesülésének századik évfordulója alkalmából a város vezetése négy kiállítás 100 fotójával szeretne a múltunkhoz és elődeinkhez méltó módon emlékezni és ünnepelni. A „100 kép sorozat” első kiállítását 2022. október 1-én nyitották meg, melyen Dr. Artner Géza: Tisza című fotósorozatának 25 darabja volt látható. Egyesületünk fotói a kiállítások második részeként került bemutatásra.

A megnyitón Oláh Krisztián, Cigánd Város polgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd Belicza János, a CISE sportigazgatója nyitotta meg a kiállítást, melyen részt vett Králik Péter is, a klub utánpótlás nevelésének egyik legsikeresebb játékosa is.

Nagy-Tóbiás Katalin, az esemény főszervezője:

„A kiállítás készítése közben egyértelművé vált, hogy a CISE életét, szellemiségét, történetének darabjait, fontosabb eseményeinek részleteit nem lehet 25 képbe belesűríteni, így a tárlókban összesen, a sportegyesülethez kapcsolódóan 25 + 100 kép és 3 grafika látható. A „100 kép sorozatba” azonban, csak a CISE életképek címet viselő 25 kiválasztott és beszámozott fénykép szerepel, melyek olyan pillanatokat örökítettek meg, amik hűen tükrözik azt, mit is jelent a CISE csapatába tartozni. Az összesen 125 kép sokat mesél arról is, hogy milyen nagyszerű utánpótlás nevelés zajlik településünk sportegyesületében.”

Játék

A tárlaton a fekete keretekben látható nagyobb méretű fényképeknek nincs címe, de egy-egy szám van rajtuk. A nyitott polcon 25 számozott korsó és számtalan cigándi tallér található. Tekintsék meg a kiállítást, majd az önöknek legjobban tetsző fénykép számával megegyező számú korsóba tegyenek egy Cigánd 100 tallért. A legtöbb szavazatot kapó kép lesz a kiállítás közönség-kedvence, mellyel a későbbiekben majd még valahol találkozhatnak.

A kiállítás a Szabadidő Központ nyitvatartási idejében látogatható.

Borítókép és forrás: Cigánd Város hivatalos fb-oldala

A megnyitón készült további fényképek az alábbi linken keresztül érhetőek el: https://photos.app.goo.gl/FZhLUNv49CSuLp177