Megvan a bajnoki cím, készülhetünk az osztályozóra

Felnőtt csapatunk megnyerte a B.-A.-Z. vármegyei I. osztályt, ezzel négy fordulóval a bajnokság vége előtt bebiztosította a bajnoki címet.

A Cigánd SE szombaton már matematikailag is megnyerte a vármegye I. 2022/2023-as kiírását, ezzel azonban még közel sincs vége a szezonnak. A négy hátrelévő bajnoki mérkőzés mellett még egy oda-visszavágós osztályozó is vár a gárdára az NB III-as tagság kiharcolásáért.

Paulik István együttesének összességében két-két hazai- és idegenbeli találkozója maradt hátra a bajnokságból, illetve egy már korábban betervezett „felhozó” mérkőzés az NB III Keleti csoport idei ezüstérmese, a Putnok ellen. Hangsúlyoznunk kell, hogy az aranytól függetlenül a minél jobb mérlegre törekszünk továbbra is. Ezért a hajrában is kell majd a koncentráció és a biztatás, hiszen erős ellenfelek várnak ránk a hátralévő bajnokikon is.

A sorminta így egyszerű, mindig 17 órakor lépünk pályára a bajnokság végéig.

A Cigánd SE hátralévő mérkőzései az osztályozóig:
05.07. (vasárnap) 17:00: Mezőkövesd II–CISE
05.13. (szombat) 17:00: CISE–Sajóbábony
05.17. (szerda) 17:00: Putnok–CISE
05.20. (szombat) 17:00: Gesztely–CISE
05.27. (szombat) 17:00: CISE–Felsőzsolca

Osztályozó: 

A bajnoki cím automatikusan még nem jelent feljutást, ám konkrétumokról majd csak szűk egy hónap múlva tudunk beszámolni. A 20 vármegyei bajnokból (19 vármegye + Budapest) összesen 10 juthat fel az NB III-ból kiesők helyére, ezt a számot növelheti az, ha esetleg olyan visszalépések történnek a harmadosztályban, mely nem kiesőket jelent, így feltöltésre van szükség. Jó példa erre a tavalyelőtti szezon, amikor a Hidasnémeti vesztes osztályozót követően is feljuthatott.

Osztályozót abban az esetben ír ki az MLSZ, ha tíznél több bajnok jelzi indulási szándékát. Ebben az esetben annyi csapat jut fel automatikusan (osztályozó nélkül), amennyi matematikailag csak lehetséges, a többiek viszont kénytelenek még egy párharcot megvívni a harmadosztályért. Az idén szinte biztosan létrejön mind a tíz párosítás, hiszen a mostani kiírásban jóváhagyott licenckérelem esetén a vármegyei másodikok és harmadikok is mérkőzhetnek az osztályozón, ha az előttük végző csapat nem vállalja vagy nem rendelkezik NB III-as licenccel.

NB III-as licenc:

Az idén 91 csapat kapott NB III-as licencet a 2023/24-es bajnoki szezonra, melyek között az összes vármegyei bajnokságból találhatunk csapatokat. Egy vármegye áll úgy, hogy az első három helyezett csapata nem rendelkezik licenccel, de a harmadiktól két pontra lemaradó negyedik helyezett már rendelkezik érvényes licenccel. A következő szezonban a három helyett már négy csoportban zajlanak majd a harmadosztályú küzdelmek.

A vármegyei I. osztályú bajnokságok május utolsó hétvégéjén fejeződnek be legkésőbb mindenhol, így május 29-én (hétfőn) tarthatják meg a sorsolást az MLSZ-ben. Az NB III-as osztályozó mérkőzéseket június 3-4-én és 10-11-én rendezik.